Lehet jobb Mediációs Iroda

Válási és párkapcsolati mediátorként olyan párokkal foglalkozom, akiknek kapcsolata valamilyen okból mélypontra jutott, fontolgatják a válás lehetőségét, vagy már ennek határozott szándékával érkeznek hozzám. 

• Saját szakmai látóköröm szélesítése céljából – a „jó pap holtig tanul” elv alapján – munkámban nyitottam egy újabb irányt is: baráti beszélgetésre invitálok olyan párokat, akik régóta együtt vannak, esetleg már ezüst-, rubin- vagy aranylakodalmukat is megülték. 

​Az interjúkba a közösen megélt életút esszenciája kap hangsúlyt, a kronológiai történések kevésbe fontosak.

A közelmúltban egy művész házaspár egyik tagjával beszélgettem annak apropóján, hogy nemrégiben ünnepelték a 25. házassági évfordulójukat. 

Hogyan találkoztatok? – kérdeztem Amáliát a beszélgetés legelején. Ezt válaszolta: „16 éves voltam, mikor Máté felszállt a buszra, amin utaztam…” A busz nem kanyarodott egyenesen a templom felé, ugyanis ettől a momentumtól még közel egy évtized telt el, mire összeházasodtak. Egy több mint 25 éve tartó kapcsolat nulladik percét így felidézni – számomra megható pillanat volt. Mint később kiderült, Amália és Máté baráti társaságaik között volt kapcsolódás, így a két embernek nem volt nehéz a megismerkedés. Miután összejöttek, a leánykérés 2 hónappal később, az esküvő egy év múlva történt meg. Három gyermekük van, immáron mindhárom egyetemista. 

A beszélgetés tartalmát olyan főbb témákra fűztem fel, melyek a legtöbb mediációs beszélgetésben előbb vagy utóbb, de valamilyen formában előjönnek. 

• ​A révbe érés. Sokan úgy gondolják, hogy ha férjhez megy/megnősül az ember, akkor ezzel a párkapcsolati kérdéskör, mint probléma megoldódott az életében, kész, pipa. Pedig – ahogy Amália mondja – a házasság nem egy védőburok, ami minden bajt és kísértést távol tart. A házassággal nincsen minden megoldva. Sőt, ahogy az ember távolodik az esküvő nyújtotta felhajtástól úgy ezek a kérdések egyre inkább előjönnek. Itt most nem hónapokban kell gondolkodni, hanem 5, 10, 15, 20 év távlatában. A házassággal az ember vállal valamit. De ettől még sok kérdés időről időre felüti a fejét.

•  Az ideál. Habár Amália férfiideálja egy vezető típusú férfi, és Máté nem ilyen, ő egy vérbeli művész. Máté nőideálja pedig egy tipikus házasszony, és Amália pedig – szintén – egy művész. Annak ellenére, hogy nem az általuk előre leképzelt ideál típussal élnek, tudják, hogy milyen érték van a társukban, ami jó alapul szolgálhat egy közös élet leéléséhez. Munkám során többször hallom, hogy amikor a felek a válás mellett döntenek, akkor döntésük mellett érvként hozzák fel azt, hogy a másik nem is az az ideáltípus, akit elképzeltek maguknak. Megkérdeztem Amáliát, hogy – ideál ide vagy oda – ha ennyire tisztán látja ezt a különbséget a vágyott elképzelés és a valóság között, akkor nem érez-e disszonanciát önmagában, vagy hol tudja magában feloldani ezt a kettősséget? Azt válaszolta, hogy az elképzelt ideálnál sokkan fontosabb az, hogy beszélgetéseikben, vitáikban meghallgatják egymást, és az elhangzottak alapján önkritikusan tudnak reagálni, reflektálni önmagukra. Ez önmagában egy nagy érték, nem is beszélve arról, hogy képes ellensúlyozni ezt az elképzelt ideál képet. 

• A legfőbb konfliktusforrás. Mint a legtöbb kapcsolatban, náluk is a pénz és a gyermekek közötti teendők adták a legtöbb konfliktusforrást. Amikor a gyerekek kicsik voltak, Máté a munkája miatt nagyon sokat volt távol a családtól a hétköznapokban, a gyerekek körüli mindennapos teendők oroszlánrészét Amália látta el, így az ő művészi tevékenysége ebben az időszakban háttérbe szorult.

• A közös értékek. Életszemléletükben közös pont, hogy a becsületességet többre tartják a bármilyen áron elérhető szakmai előmenetelnél. Ezt erénynek tartják önmaguk és egymás szemében is, és szintén a közös értékrendjük egyik fontos sarok köve. Még akkor is, ha a mindennapos élet anyagi kérdései ezen elv nélkül bizonyos helyzetekben egyszerűbbek és könnyebbek lettek volna. Ez az érték azért ad nagy hajtóerőt a kapcsolatnak, és azért képes átsegíteni a nehéz pillanatokon mert mindketten magukénak vallják.

• A hosszútávú hajtóerő. Szerelem, vonzódás és megfontoltság. Ez utóbbi fogalom alatt azt érti Amália, hogy ésszel fel kell mérni a kapcsolat erősségeit és gyengeségeit. „Megvizsgálni önmagamat, és a másik embert, hogy a valóságban hogyan fogunk működni együtt. Ez nyilván változik az életünk során, de valamiféle realitása kell, hogy legyen a közös életünknek.” Ezt a hármat emelte ki Amália, mint olyan alapvető dolgot, amelyek nélkül nem tartja elképzelhetőnek a házasságot, mint hosszútávú elköteleződést. De nagyon fontos, hogy ezek együtt kellenek. Önmagában egyik sem elegendő. 

​

•  A konfliktushelyzetek. Kérdeztem Amáliát arról, hogy egy konfliktushelyzetben mennyire tudnak közös álláspontot kialakítani, vagy közelíteni egymáshoz az álláspontokat. Ezt válaszolta: „Nem tökéletesen, de az irány jó”. A hosszú távú kapcsolatokban nagyon kevés a tökéletes megoldás, a 100 % összhang. De ahogy Amália mondja: egy jó közös irány már elég lehet egy közös alaphoz. 

A beszélgetést ezzel a frappáns mondattal zárta Amália: béka van, királyfi nincs – tőlem függ, hogy királyfi lesz-e belőle.

Köszönöm szépen az interjút!

Ajánlom figyelmedbe az Egymás tisztelet, önzetlenség című írásomat, mely egy 40 éves, működő házasság esseznciáját tartalmazza.

Olvasd el ezeket is