dr. Szilvássy Rita
1015 Budapest
Csalogány utca 40. mfsz. 1.

mediátor, jogász
+36 20 205 5608
info@lehetjobb.hu

Mediáció menete

A mediációnak – mint minden szakterületnek – megvan a maga menete, protokollja. Ennek betartása a közös hatékony munka, és a Pár számára lehető legjobb megoldás életre hívását segíti.

1.

2.

Telefonos vagy email-en keresztül történt időpontegyeztetés után személyesen találkozunk egymással. Van, hogy a Párnak csak az egyik tagja érkezik, mert valamilyen okból még csak ő áll készen a találkozóra. Olyan is van, hogy együtt érkezik a Pár mindkét tagja már az első találkozóra is. Az első beszélgetés minden esetben külön-külön történik a Pár tagjaival. Az adott helyzettől függ, hogy szükség van-e több, esetleg kettő vagy három ilyen egyéni találkozásra. Amennyiben a mediátor az egyéni beszélgetésekből úgy látja, hogy a Pár tagjai készen állnak az érdemi közös kommunikációra egymással, akkor közösen, hárman ülünk le a mediációs megbeszélésre.

A mediáció ülés során születik egy megállapodás, melyet – ahogy a fent idézett törvény mondja – a bíróság perbeli egyezségként elfogad, és - amennyiben megfelel a törvényi előírásoknak, vagyis tartalmaz minden szükséges elemet, akkor perbeli egyezségbe foglalja. Ezzel a válás leegyszerűsödik, időben lerövidül, és egy olyan megállapodás születik, melyet mindkét fél elfogad és a jövőben élhetőnek tart.

3.

A mediátor nem bíró, nem dönti el, hogy kinek van igaza. A mediációban – amennyiben a fele a házasság felbontása mellett döntenek -  nem ítélet születik, hanem egyezség.

Írjon nekünk