Lehet jobb Mediációs Iroda

Az én személyes történetem onnan indult, hogy amint egy komolyabb beszélgetés kezdett kialakulni a párom és közöttem én elkezdtem sírni. Nem azért, hogy ezzel zsaroljam. Nem azért, mert a másik fél bármi bántó tartalmú dolgot mondott volna. Nem attól kezdtem el sírni, hogy a másik fél mondott valamit, hanem azon a ponton, mikor kinyitottam volna számat és jöhettem volna én.

• Ez a reakció teljesen az enyém volt, független a másik fél mondanivalójától.

Egyszerűen azért, mert képtelen voltam a könnyeimet visszatartani. Hiába fogadtam meg, hogy legközelebb nem ez lesz – ez nem egy tudatos döntés kérdése volt. A beszélgetésekre tett kísérletek – amiket a legtöbbe esetben én kezdeményeztem, hiszen szerettem volna megbeszélni bizonyos kérdéseket a párommal – ezen a ponton véget is értek, mivel szégyelltem a viselkedésemet és kiszálltam a helyzetből.

Már azt is sikernek könyveltem el, mikor ugyan tudtam, hogy jön a könny-cunami, de bíztattam a páromat, hogy ezzel ne foglalkozzon. Mert nem azért sírok, hogy megállítsam vagy más irányba tereljem a beszélgetést vagy hogy kimenekülhessek a helyzetből. 

• Sőt, én nagyon is szeretnék ebben benne maradni, annak ellenére, hogy kívülről nem éppen ez látszik.

Ez egy fontos pont volt. A szándék, hogy benne maradjak a beszélgetésben, fontos volt nekem. Mediációnak ez fontos eleme: ha megvan a szándék, akkor meg lehet találni azt az utat, ami segíteni fog ennek elérésében.

Ahogy fejlődtem, egyre tovább tudtam benne maradni a helyzetben és egyre erősebben tudtam képviselni az álláspontomat. 

Egy másik, szintén erős személyes szál is van, mely ide vezette az utamat. Szüleimnek hála, nagy családból származom, heten vagyunk testvérek. Gyermekkoromban állandóan ment otthon az élet, mindenki kommunikált mindenkivel. A szüleim közötti vitákban hol az egyiket hallgattam, hol a másikat. Szüleim és kamasz testvéreim közötti konfliktusokban próbáltam tompítani a nagy szavak élét és segíteni annak megértésében, hogy ki mit miért mondott és valójában mit is akart ezzel kifejezni. Ez a szerep elkísért fiatal felnőtt koromban is, barátok, barátnők, kollegák közötti beszélgetések ilyen irányú „moderálásában”. Ezek személyes történetek. Azért írtam le, hogy bemutassam: saját, személyes tapasztalatom van abban,

• mikor szeretnél elmondani valamit, de képtelen vagy rá és amikor a másik embernek egészen más tartalommal megy át a mondanivalód, mint ahogy te szántad. 

Hiába határozod el, hogy legközelebb másképp lesz, hiába gondolod ki előre a megfelelő szavakat, egy ponton nem tudsz túljutni. Mindenki máshonnan indul. Én innen indultam, és ma más szeretettel nézek vissza a megtett útra. 

Jelenleg mediátorként a felek közötti vitavezetéssel foglalkozom. Mindazt, amit ezen az úton tanultam most a szakmámat gazdagítja. 

• Az egyéni utak és fejlődések nem képezik a mediáció részét. De a konfliktuskezelés elsajátítható, mind egyénileg, mind párkapcsolati szinten.

Azt nem tudom, hogy a hozzám forduló embereknek – legyenek azok párok, szülők és gyermekek, vagy oktatók és diákok – mi lenne a legjobb megoldás.

• De a kommunikáció sikeréhez szükséges keretek megadásával és a közvetítés eszközeivel közelebb tudom Őket vinni ahhoz, hogy megtalálhassák a saját szavaikat és a saját megoldásaikat.

Mediátorként hozzájárulok ahhoz, hogy a felek közötti vita minél pontosabb és minél alaposabb tisztázásával tovább tudjanak lendülni a kritikus ponton és meghozhassák a saját szempontjaik alapján fontos és helyes döntéseiket. 

Hiszek abban, hogy lehet fejleszteni a kommunikációt az emberek között, legyen az egy még működő kapcsolat tagjai között, vagy egy válófélben lévő pár, esetleg egy családon belüli, szülő-gyerek vita vagy akár az iskola falai között lévő konfliktushelyzet tanár-diák-szülő között. Mediációval lehet javítani a munkahelyi közeget, vagy közös megegyezéssel lezárni például egy hagyatéki vitát.

Hiszem, hogy lehet jobb! 

Olvasd el ezeket is