Kérdések Anyáinknak nőségükről

Szerző: dr. Szilvássy Rita

ÖNISMERET BLOG

Egy pár életében sokféle elakadás van. Ezek adódhatnak az aktuális körülményekikből és adódhatnak múltbeli eseményekből is. Itt most nem a Pár közös múltjára gondolok, hanem a korábbi életszakaszok zökkenőire. A párkapcsolat egyik alappillére a szexualitás, a testi kapcsolódás. Mediátorként azt tapasztalom, hogy gyakran igen mélyre kell kutatni az embereknek azért, hogy megtalálják a választ bizonyos kérdéseikre, illetve egyáltalán iránymutatást találjanak, hogy merre is induljanak el. Ezek feldolgozásának, megtalálásának nem a mediáció a terepe.

Miközben közvetítek egy Pár tagjai között, szépen körvonalazódnak azokat a pontok, melyeket tisztázni kell és nem feltétlen a Pár másik tagjával. Gyakran egyéni munka is szükséges ahhoz, hogy a közös élet gördülékenyebben tudjon tovább haladni.

Szeretnék egy személyes gondolatot megosztani, mely nekem személy szerint sokat segített bizonyos kérdések tisztázásában. Természetesen óriási kihatással volt a párkapcsolatomra.

Azon szerencsések közé tartozom, akiknek még él az édesanyjuk. És azon szerencsések közé is sorolom magam, akiknél értő fülekre talált a figyelmeztetés:

„Addig kérdezd meg tőle a dolgokat, amíg él.”

Örömöt érzek, akárhányszor találkozunk, és hálával ölelem meg, hiszen még megtehetem ezt.

A nagy és kicsit kényes kérdéseket bizony nem könnyű feltenni – nem csak édesanyánknak, senkinek sem. Félünk kimondani azokat a szavakat, amiket ki kell mondani hozzá, vagy talán egy kicsit magunk előtt is szégyelljük, és elhessegetjük a gondolatot, hogy miért is akarok ilyen „hülyeséget” kérdezni. Vagy félünk, hogy kérdésünk mit okoz a másikban, feltépünk-e sebeket, vagy kérdésünkkel netán elindítunk egy nem várt lavinát… Sok ok van, amivel lebeszélhetjük magunkat. De javaslom, mégse tegyük!

Fontos a megfelelő alkalom megragadása: nyilván nem a vasárnapi családi ebédnél a nagyközönség előtt, vagy egy rohanós reggelen kell ezeket a kérdéseket előhúzni a tarsolyból.

Megéri elöljáróban néhány pozitív, bíztató mondatot mondani, mint például: „lehet, hogy ezen a kérdésen meg fogsz lepődni, de én szeretném tudni a választ, még akkor is, ha negatív vagy szomorú, mert nekem fontos, segíthet megértenem dolgokat, a további lépéseimet segíthetné.

Nem tündérmesét szeretnék hallani, hanem a te saját érzéseidet, gondolataidat.”

(Forrás: Pixabay.com)

Összeszedtem néhány tippet vonalvezetőnek, de bátran lehet a saját érzések, saját szóhasználat (családi dinamika, szokások), a saját gyermekkor szerint alakítani.

Ezekre, hasonlókra gondoltam:

Mit jelentett az Ő életében a szexualitás?

Milyen élmény volt számára a szüzesség elvesztése és milyen érzés most így ennyi év távlatából visszaemlékezni rá?

Volt-e orgazmusa valaha?

Fel tudott-e oldódni a szexben, vagy örök félelemforrás volt számára?

Mi volt az első szexuális élménye?

Érte-e valaha abúzus, van-e ilyen irányú rossz emléke?

Milyen útravalót kapott édesapjától (az én nagyapámtól), illetve édesanyjától (az én nagymamámtól) a testiséggel kapcsolatban?

Milyen viszonyban van önmagával, szereti-e a testét?

Milyen élmény volt számára a szülés?

Mit jelent számára a szépség, elégedett-e magával?

Miért is kell ezeket feltenni? Azért, mert a válaszok – melyek lehetnek pozitívak vagy negatívak – gyermekkorunk óta velünk élnek, csak lehet, hogy éppen soha nem hangzottak el. Meghatározta anyáink tudatát, része a családi mítosztárnak, és bizony a mi lelkünkben is ott a lenyomata.

Egy-egy félmondat, egy gesztus, egy fintor, melyet talán nem is tudatosan adott nekünk édesanyánk, bennünk vannak, sőt, könnyen továbbszállhatnak az unokáikra is.

Az összefüggések szövevényes pókhálója olyan messzire vezethet, melyet nem is gondolnánk: miért utál egy-egy ruhadarab típust, milyen összefüggések vannak meghatározott események és hagyományok között, miért vannak bizonyos témák, mondatok tiltólistán.