Mediáció a párkapcsolatban
„A problémákat nem új információk segítségével oldjuk meg, hanem azáltal, hogy rendszerbe foglaljuk azt, amit már régóta tudunk.”
Ludwig Wittgenstein
Párkapcsolati mediációt akkor érdemes igénybe venni, amikor van egy konkrét konfliktushelyzet és ennek feloldásához szükséges a felek között egy hatékony, érdemi információkat tartalmazó, egyenrangú beszélgetés. A párkapcsolati mediáció nem az egész kapcsolat megjavítására, megváltoztatására irányul, hanem egyetlen jól körülhatárolható téma más minőségben történő megbeszélésére.
Nagyon hatásos, akkor, amikor a szándék még a kapcsolat megjavítása és megtartása, nem pedig a kapcsolat végleges és visszafordíthatatlan lezárása. Hogy a jövőt ne a múlt sérelmei és fájdalmai alapozzák meg, hanem a mindkét fél számára elfogadható és előre mutató megoldások.
A párkapcsolatban egyetlen terület, egyetlen téma pontos és alapos tisztázása, átbeszélése az egész kapcsolatra kihatással van. Ha egy-egy ilyen területet időben felismernek a felek, akkor ez nem is a kapcsolat megjavítását jelenti, hanem valódi prevenció.
Értem, megértem, egyetértek vele

Amikor egy kapcsolat nem jut el addig, hogy egy téma, ismétlődő helyzet, tipikus konfliktus teljesen elmérgesíti a mindennapi életet – akkor a felek okosan cselekszenek. A mediáció, mint konfliktusmegoldó eszköz nem csak a válás békés és gyorsabb lebonyolítására alkalmas. A más típusú kommunikáció még időben alkalmazva megmentheti a kapcsolatot.
Miben különbözik a párkapcsolati mediáció párterápiától? Abban, hogy ez egy rövidebb folyamat, ahol a pár tagjai – az 1-2 egyéni találkozó után – egymással beszélnek, egymás véleményét, nézőpontját ismerik meg. Ám mindez egy más minőségbe történik. Mert azok a kommunikációs csapdák, rosszul bejáratott vágányok, melyek mentén az otthoni beszélgetések zajlanak – inkább kevesebb, mint több sikerrel – itt ne lesznek jelen. Ezek kiiktatásával egy új minőségben ismerik meg a felek egymás véleményét.
Ennek hatására egy új minőgében fogják folytatni a kapcsolatukat. A párkapcsolati mediációban a kapcsolatnak csak egyetlen területe kerül górcső alá, a cél ennek átformálása a másik véleményének pontosabb megismerésén keresztül. Ezt a formálást maguk a felek végzik el, egymással beszélve.

Kiemelt szolgáltatásaim párkapcsolati mediációban
„Napsütésben esernyőt?!” kiemelt szolgáltatás
Még friss a kapcsolat? Még tart a kezdeti lendület! Szuper! Legyen ez így minél tovább! A kezdeti energiás és mámor mögött azonban már kezdenek körvonalazódni azok a kritikus pontok… aminek nem kellene? Ha ez így van, akkor van egy jó hírem: Önök teljesen egészséges, normális kapcsolatban élnek! Most az a kérdés jön, hogy „miért kell mindennek idővel elromolnia?” Akkor van még egy jó hírem: nem kell! ha Önök már most az elején tisztázzák az Önök, kettőjük számára kritikus pontokat és nem várnak még 5-10 évet, akkor sokkal nagyobb esélyük van egy jó, sőt, egy jobb kapcsolatra!
„Megért – Elek?” kimelet szolgáltatás
Egy irányított beszélgetés keretében megbeszélhetik egymással azokat a témákat és helyzeteket, melyek állandó vitaforrások a mindennapi életben. Egy más minőségben, egy más közegben valóban elmondhatják a maguk véleményét és valóban meghallhatják a társuk véleményét. A mediáció igénybevételével nem kell megvárni, hogy addig fajuljon a helyzet, míg a válás az egyetlen lehetséges kiút. Könnyebb tisztázni a kérdéseket akkor, amikor még nem hangzottak el olyan, meggondolatlanul vagy dühből mondott kijelentések, melyek után már valóban nagyon nehéz a folytatás. Vagy súlyos esetben már nem is létezik visszaút. A párkapcsolati mediáció néhány alkalom, nem egy hosszú terápia. A cél ez egymással és más minőségben történő kommunikáció.