Mikor beszólnak a hangok a fejemben

Alapvetően normális embernek vallom magam – habár tudjuk, hogy ez talán a világ egyik  legtágabb fogalma... De még ennek ellenére is bátorkodom ide sorolni magam. 

Az emberek sokfélék, mindenkiben van jó is rossz is. Bennem is. Így, a harmincas éveim közepe felé ballagva (hál’ Istennek, hogy most és nem 70 felé...) felismertem és ki is merem mondani:

  • bennem bizony túlteng a negatív blokk, a félelem, és a legtöbb dologról a másodperc töredéke alatt valami negatív jut eszembe.

A felismerés puszta tényére büszke vagyok, fél sikernek tartom, és ahogy a mondás is tartja: innen szép nyerni. 

Szeretnék egy rövid bepillantást adni neked ebbe a világba, Kedves Olvasó, amennyiben úgy ítéled, hogy ezután a remek felvezető után végig olvasod a cikket. A végére eldöntheted: sírsz, vagy nevetsz. Nem ezért írom, hogy megnevettesselek, és nem azért, hogy megríkassalak.

  • Azért írom, hogy amennyiben egy kis részében is magadra ismersz, tudd: nem vagy egyedül ezzel a „dilivel”.

Ha együtt nevetünk – könnyebb lesz. Rajta hát!

félelem, szorongás, aggodalom, negatív jövőkép

Összefoglalom egy egyszerű példa bemutatásával, hogy mi zajlik a fejemben – szinte állandóan. Az eset legyen a következő: úgy döntök, hogy ma csapok egy spontán napot, azt csinálom, amihez kedvem szottyan.

 

 

  • Tehát önkéntes választásról, önkéntes döntések sorozatáról van szó. 

A terv: bemegyek motorral a városba (agglomerációban lakom) és elmegyek úszni. Milyen jó lesz a víz áramlását érezni a testemen. 

A buli azonnal elindul odabent: „micsoda??? mit képzelsz Te alávaló lusta piszok? Pihenni mersz? Hát hogy néz ki a tetőablak? Mikor volt az elmosva utoljára? És poros a tévéállvány! A héten még csak 2 délelőttöt gazoltál a kertben! És legalább 8 körte van lepotyogva a fáról, amit azonnal fel kell szedni! Te meg elmész a víz áramlását figyelni? Hát figyeld, miközben kisúrolod a kádat! Hát még ilyet!?...”

  • Szerencsére sikerült nem lebeszélni magamat a saját tervemről, így újabb körök jötten. 

„Motorral akarsz bemenni? Hát nem elég jó neked a tömegközlekedés? Meg akarsz halni? Nehogy már 20 perc alatt beérjél, tessék csak 1,5 órát bumlizni! Azt a veszélyes kanyart, ahol föl van marva az aszfalt úgysem tudod bevenni. Hát nem fogsz eljutni az uszodáig, nem érted, de ámokfutó?? Úgysem tudsz parkolni! Mindig bénázol!”

Oké, tény, hogy voltak már problémáim a motorozással, de most pont hogy vissza kell ülni, és legyőzni a félelmemet. Ha már megvettem azt az új bukót tavaly ősszel, akkor tessék használni is! 

(Ez sem jött be, semmi baj, tudunk mi még ennél cifrábbat is – így a hangok.) Elkezdem összerakni cuccomat.

„Biztos, hogy úszni akarsz? Azt sem tudod, hogy abban az óriási épületben merre kell menni a medencéhez? És ha épp edzés van? Vagy tegnap kezdődött a felújítás? Biztosan nem jutsz be! Felesleges kör lesz! Én előre szólok! Elvesztegeted az egész délelőttödet! Maradj csak itthon mosni! Olyan bizonytalan az egész! Nem ismered az ottani rendszert...”

  • Nem, nem hagyom magam, kitarok!

Sikeresen bemocizok a városba, nem történik tragédia útközben, sikerrel leparkoltak és elindulok villamossal a Margit – szigetre. Eszembe jut, hogy leszállok a villamosról a Margit híd hídfőjénél, és besétálok. Milyen szép lesz az őszi délelőttön átbaktatni a Duna felett. Sőt, tovább feszítem a húrt: a séta közben megeszem az almámat és a müzli szeletemet.

„Sétálunk, sétálunk? Egy kis hídon lecsücsülünk? Mindenki tudja, hogy a szigetre mész, Te dilis! Hát kis van írva a homlokodra, hogy „úszni indultam” és hülyének fognak nézni, hogy minek szállsz le előbb! Végig akarsz sétálni azon a kacskaringós útvesztőn, amin át fel kell kanyarogni a hídra? Hát normális vagy Te? És enni akarsz? Útközben? A levegőben repkednek a bacilusok! Ráülnek az almádra! Egyébként is, ahhoz meg kell állnod, és ki kell turkálni a táskádból a kajádat. Meg akarsz állni, mikor együtt halad a tömeg? Különcködünk? Ki fog ömleni a táskád! Olyan leszel, mint egy hülye! Azzal a kézzel akarsz enni, amivel a kapaszkodót fogtad a villamoson? Halálos kórt fogsz kapni! És a müzli szelettől ragadni fog a kezed! Ragacsos kézzel akarsz bemenni az uszodába? Az milyen ciki!”

Beértem az uszodába, sikeresen megvettem a jegyet. 

„A karóra amit adtak, biztosan nem működik, és nem tudod vele bezárni a szekrényt. De ha be is tudod zárni vele a szekrényt, akkor egészen biztos, hogy fel fogják törni, és elviszik a pénzed. Ki ne lépj a papucsból, mert lábgombát kapsz! Ha a medence szélére teszed a papucsod, akkor biztos, hogy valaki merő tévedésből el fogja vinni! De ha nem abba mész el egészen közvetlen a medence bejáratáig, akkor ismét lábgombát kapsz! Nem zuhanyoztál le, mielőtt bementél a medencébe? Most mindenki téged néz, remélem tudod! Ne vágj már ilyen pofát, csak mert hideg a víz! Te akartál áramlást figyelni, hát tessék! Senki nem mondta, hogy meleg víz fog áramlani! Egyébként is: minek jöttél a kültéri medencébe? Lengedezik a szellő? Szemedbe süt a nap? Én mondtam, hogy ne menjél úszni!”

...

Nyilván, a legtöbb kérdés önmagában létjogosult. De valljuk be, hogy ez így egy kicsit sok. Szeretnék néha beüvölteni, hogy KUUUUUSSSSS. 

Beszélnem kell ezekkel a hangokkal...